Könnyen meglehet, hogy csak nálam van így, de mióta anya vagyok, sokkal érzékenyebb lettem. Gondolok itt arra, hogy hamarabb elsírom magam, ha olyan dolgot nézek, mint korábban, amikor nem volt baba (pocakban sem). Lehet, hogy hormonok, vagy más, nem tudom. Érdekes állapot ez, hiszen nem vagyok az a sírós fajta. Nem is bánom, hogy ilyen lettem, valahogy ez tetszik. Persze nem viszem túlzásba a siratós videók nézését, mert nem ezzel akarom a szabad időmet tölteni. Kíváncsi lennék, hogy ezzel minden anya így van vajon? Az állatos videókkal lehet megsemmisíteni, de a babás videók is képesek meghatni. Persze van más téma is, de ezeken potyognak a könnyeim. Tény és való, nevetni jobban szeretek, de ezzel mindenki így van.

Minden gyerek hisztis, a legtöbb legalábbis. Ez nehéz dolog és türelem is kell hozzá, meg persze nevelés is, de gondolom ez minden családban más és más. Nem akarok okoskodni sem, csupán saját véleményeimet írom le. Kisfiam alkalmakkor hisztizik, amikor nem kaphat meg valamit. Olyankor a figyelmét próbálom meg elterelni. Sok esetben sikeresen. A legjobb, amikor elengedi magát és lefolyik a földre :D Sok szülőnek ehhez nincs türelme (ahogy a múltban láttam ilyen eseteket), de én igyekszem nem elveszteni és orvosolni a gondot. Vannak nehéz pillanatok, de mindent meglehet oldani és kell is. Verni nem fogom, hiszen arra nem lennék képes és amúgy sem vagyok annak a híve. Mindent el lehet magyarázni a gyereknek, hiszen nem hülyék és nem is szabad őket úgy kezelni. Sajnos sok eset van, amikor egy hatalmasat betudnék verni a szülőknek, mert ocsmány módon bánik a gyerekével. Idegenként nem tehetem, mert akkor én lennék a szemét és nem az, aki minden ok nélkül üt és ver. Már gyerekkoromban sem szerettem az ilyen felnőtteket, ez nem változott mostanra sem. Azok a hírek pedig rátesznek több lapáttal, amikor azt hallom, hogy ez, vagy az megöli a csecsemőjét. Molesztálja, vagy megöli vérszerinti gyermekét. Az ilyen nem szülő, csak egy patkány!

Mielőtt komolyabban belevágtam volna a sorozatba, úgy ahogy szembe futottam a címével, de nem tudtam, hogy ez mégis mi. Aztán nem is foglalkoztam vele. Telt az idő és elkezdődött az x faktor (2019), ahol jött Zdroba Patrik és Gáspár Laci duója, akik felhozták ezt a címet. Akkor úgy voltam vele, hogy megnézem, mi is ez a Stranger Things. Nem bántam meg.

Az első évad első része már megnyert magának, nem is kicsit, így folytattam tovább. Négy fiatal fiút ismerhettem meg benne először, akik szerepjátékoznak (ahhoz a játékhoz nem értek, így nem írnék hülyeséget) és szóba kerül egy lény is, ami későbbiekben az ottani szörny neve lesz, Demagorgon. A srácokon kívül több karaktert megismerhetünk, ezek közül egy lány lesz érdekes, aki az Eleven (magyarul: Tizenegy, becézve Tizi) néven mutatkozik be a többieknek. Nem egy átlagos kislány, ugyanis különleges képességgel rendelkezik.
Jelenleg 3 évad nézhető, a negyedik pedig hamarosan érkezik, ami várhatóan az utolsó is lesz. Hogy mi fogott meg benne? Nem vagyok sorozat kedvelő és ritka, ha megnézek valamit, de a ST képes volt leültetni, hogy megtekintsem az összes fellelhető részt. Annak ellenére, hogy kevés részt tartalmaz egy évad, a 45 percek kárpótolnak. A szörnyek, amik benne vannak, érdekesen néznek ki (a sorozat megtekintése előtt már találkoztam ezekkel, csak nem tudtam, hogy mik is ezek) és rémisztőek is. De ami nem hagyta, hogy félbehagyjam, azok a karakterek. Mindenkit meg lehet kedvelni, vagy szeretni. Van olyan, aki eleinte utálatos, de aztán megváltozik és azt vettem észre, hogy kedvelem, vagy kicsit könnyes lesz a szemem, mert olyan helyzetbe került. A gyerekeket megszemélyesítő színészekről rosszat nem tudok írni, mert mindenki hozta azt, amit kellett. Két idősebb karakter románcáért izgultam a legjobban (ők is a képen vannak), hiszen annyira illenek egymáshoz, hogy szinte izott a levegő, amikor együtt voltak. A nyitó dalt szeretem hallgatni, de vannak benne jó dalok. Illetve, egyik kedvenc filmem is benne van, Vissza a jövőbe első része (a sorozatban épp az megy a moziban). Összeségében egy jó sorozat, amit érdemes megtekinteni, ha valaki szeret izgulni, vagy csak kikapcsolódásra vágyik.

2018-ban figyeltem fel először az eurovíziós dalfesztiválra, azóta is figyelemmel kísérem az indulókat. A mi visszavonulásunkról nem írnék most. Az idei versenyből 14 dalt már ismerünk. Van egy, ami eléggé megnyert magának és nem egy alkalommal hallgattam már meg. Van benne valami különleges és könnyen megragad az ember fejében, legalábbis az enyémben. Az Ukrán induló, Go_A - Solovey című daláról van szó. Őszintén szólva, nem bánnám, ha megnyerné az egészet, de kitudja, hogy milyen dalok jönnek még. Ezért biztosan szorítani fogok, ha már mi nem küldünk ki senkit.

2017-ben kezdődött minden. Akkor egy megérzés által tudtam, hogy hamarosan megtapasztalhatom azt, hogy milyen, amikor egy élet növekszik a női szív alatt. Azon a napon, amikor a terhességi teszten megjelent a két csík, a munkában nem éreztem jól magam, konkrétan erőm sem volt semmihez. Nehezen telt el a munkaidő. Hazafelé már jobban éreztem magam. Azt tudni kell, hogy a munkahelyem nincs közel, így busszal közlekedtem. Miután leszálltam, egyik munkatársamat kértem meg, hogy menjen be tesztért. Korábban én mentem be a gyógyszertárba, de akkor nem jött össze egyszer sem. Éppen ezért nem én mentem be. Nem vagyok babonás, de akkor úgy éreztem, hogy az jobb lesz. Miután hazaértem, meg is csináltam a tesztet, ami pozitív lett. El sem akartuk hinni a párommal. Ahogy teltek a hetek, jöttek a tanácsadások, vérnyomás mérés, súlymérés és még pár klassz dolog. Az ultrahang volt a kedvencem, mert jó volt látni, hogy mekkora is a hasban a magzat. Szépen növekedett, gondjaink sem adódtak. Az állapotosság végefelé azonban volt némi probléma. A vérnyomásom magas volt, ami alapból nem jellemző rám. A védőnőm tanácsára bementem a kórházba (persze nem egyedül), ahol szintén megmérték és igen, magas volt, így bent kellett maradnom. Utálok kórházakban lenni, főleg bent feküdni, de amilyen állapotban voltam, egyáltalán nem zavart a dolog. Hiszen nem betegség miatt voltam bent. Kicsit ugorva... Eljött az ideje a picinek. Császármetszésem volt, hiszen olyan betegségem van, aminek az altatás elvileg nem tesz jót. A szuri után pár másodperc kellett, hogy érezzem a zsibbasztó hatást, így nem éreztem deréktól lefelé semmit (mint a foghúzásos zsibbasztás, csak ezt deréktájra megy). Amikor rám került a maszk, eléggé elfogott egy pánik szerű érzés. Nagyon rossz volt, de szerencsére hamar elmúlt, ráadásul pár nővér is ott volt, akik folyton kérdezgették, hogy hogy is érzem magam. Azt a kis pánikot egy nagy álmosság érzés váltotta át. Mintha nem aludtam volna ki magam eléggé. Szerencsére nem aludtam el, szóval nem volt gond.

Gondolom mindenkinek vannak olyan zenék az életében, amiket régebben szeretett és időben is a múlthoz tartoznak. Számomra is akad pár, amiket még a mai nap is szívesen hallgatok meg. Érdekes, hogy ezen dalok mindegyikéhez köt valamilyen emlék. Van, amihez csak gondolat inkább, mintsem emlék. Változatos a felhozatal, de szerintem jó dalokról van szó.
Limahl - Neverending Story
A mai fiatal füleknek talán ez nem fog tetszeni, de nekem még mindig előkelő helyet foglal el a szívemben. Egy film betétdalának tudhatja magát (azon kívül is megállja a helyét), ami a Végtelen történet címre hallgat. Egy fantasy történet, melyben egy fiú belopózik egy könyvtárba, ahol egy érdekes könyvre bukkan. El is kezdi olvasni, közben fel sem tűnik neki, hogy ő is a könyv szereplőjévé válik. Aki teheti, nézze meg, nem fog csalódni. A dal fülbemászó, közben a filmből láthatunk jeleneteket.

Culture Club - Karma Chameleon
Nem mai darab, de imádom, főleg az énekest. Először ezt a dalt rádióban hallgattam és teljesen más környezetet képzeltem el hozzá. Talán a szájharmonika miatt jött az, hogy country környezetben zajlik az egész. Általánosban szembesültem azzal, hogy totálisan rossz dologra gondoltam. De a dal jó és sosem unom meg.